Egy életmű mint olyan - 70 éves Presser Gábor
Ma 70 éves Presser Gábor, aki nélkül nem csak a magyar popzene nem egészen úgy nézne ki, ahogy, de minden bizonnyal az elmúlt fél évszázadra is egy kicsit másképp emlékeznénk.
Ma 70 éves Presser Gábor, aki nélkül nem csak a magyar popzene nem egészen úgy nézne ki, ahogy, de minden bizonnyal az elmúlt fél évszázadra is egy kicsit másképp emlékeznénk.
A 70 éves Presser Gáborral beszélget utolsó előtti műsorában Alinda, amelyben elmondja véleményét Marton László ügyéről is.
Azonban az együttes nem kíván jogi eljárást kezdeményezni.
A darab szerzője, Szabó Tamás azonban még lát reményt arra, hogy a Vígszínház műsorára tűzze a darabot.
November 13-án jelenik meg a Budapest Bár új, tematikus lemeze Budapest – Volume 7. címmel. A lemezbemutatót, melynek vendége Presser Gábor, Budapesten a MOM Kulturális Központban tartják ugyanazon a napon.
Nem képzeli magát sztárnak. Vonzza a csattanásos helyzeteket, megvan az oka, miért nem maradt Amerikában a 70-es években, de nem lett udvari zenész sem. Az egyik legnagyobb hatású magyar zenész portréja.
A legendás Seress Rezsővel egy házban nőtt fel, a komolyzenétől térítették el, az LGT-vel dolgozhatott a Beatles legendás stúdiójában, és turnézott Amerikában. A médiában, elmondása szerint, még 40 év után is az a híre, hogy goromba. Több mint negyven filmhez írt zenét, balettek, rádiós mesejátékok, szólólemezek, dalszövegek szerzője, legújabban a padödős Falusi Mariann-nal koncertezik.
Nem lesz több LGT-koncert, ahogy nincs már Magyar Dal Napja sem, azonban vannak dalok, és továbbra is keresi az új zenéket, minderről és még sok minden másról is beszélt Presser Gábor egy friss interjúban.
A Blikk értesülése szerint a több tízmillió forintra rúgó összeget nemcsak Presser Gábor kapta, abból a felvétel jogtulajdonosának, a Hungaroton Recordsnak, valamint a másik szerzőnek és az előadóknak is jut.
Az Omega énekese nem érti, "min húzta fel így magát Gábor", ma a rockzenében már megszokott, hogy a zenészek dallammintákat hasznosítanak újra.
A peren kívüli megegyezés részletei nem ismertek, Presser korábban két és fél millió dollárt követelt a Gyöngyhajú lány szerinte jogtalan felhasználásáért.
Vége a Gyárfás-érának, kitört az Erzsébet-utalvány-láz, eltűnt egy űrhajó - és mindez egy hét alatt. Ön emlékszik a részletekre? Tesztelje memóriáját!
Kanye West ügyvédein keresztül szeretné elérni, hogy ne az eredeti helyszínen, New Yorkban, hanem Los Angelesben legyen a szerzői jogi per tárgyalása. Presser Gábor azonban megakadályozná a lépést, ugyanis a változtatással számára az utazás és a per költségei jelentősen nőnének.
Sokáig ő volt "a fiatal költő" a kortárs magyar irodalomban, de túl számtalan támadáson, három gyerek apukájaként Varró Dániel úgy érzi, mára felnőtt, új kötete is „felnőtt verseskötet”. Már nem akar olyat írni, ami mindenkinek tetszik, sőt új verseiben simán beszól azoknak a konzervatív olvasóknak, akik hülyeségeket, mindenáron erkölcsösséget és hazafiasságot várnak el a költészettől. Interjú.
Somló Tamás nélkül nem megy - Presser Gáborék ma bejelentették, az LGT Somló Tamás idei halála után többé már soha nem lép fel.
Somló Tamás egykori zenésztársai közleményükben arra kérik a gyászolókat, hogy egy ideig legyenek türelemmel.
Egy nap, öt hír – amiről ma este beszélnek: Somló Tamás is elment; még mindig nem tudni, lesznek-e orosz sportolók Rióban; Schmidt Mária úgy elengedte magát, hogy a fal adta a másikat; siralmas állapotot fest a baloldali ellenzékről az Együtt elnöke; Pokémonvadász-vadászaton voltunk a Ligetben.
Somló Tamás nagyszerű egyénisége, énekhangja és éneklési stílusa egészen egyedülálló volt - fogalmazott Presser Gábor, az LGT vezetője a zenész halála kapcsán.
A zenész a honlapján jelentetett meg egy rövid közleményt a Kanye West elleni peréről.